Hirdetés


Hirdetés

Vaillant támogatás az SOS Gyermekfalvak számára PDF Nyomtatás E-mail

A vállalat biztosította az új orosházi épületek fűtésrendszerét

Budapest, 2015. szeptember 30. – A fűtéstechnikai iparág egyik meghatározó szereplője, a Vaillant csoport ismét segítséget nyújtott az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának. A vállalat idén az új orosházi épületek fűtés- és melegvíz-rendszerét újította fel, s a beépített új Vaillant készülékek nemcsak technikailag magas színvonalúak, de jelentős megtakarítást is lehetővé tesznek a családoknak.

A közel harminc éven át Battonyán működő gyermekfalu idén költözött Orosházára, ahol a korábbi zártabb, falusias környezet helyett egy lüktető városban élhetnek a gyerekek, ezáltal számos új oktatási, kulturális és társadalmi lehetőség nyílik meg számukra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gyermekek befogadó családjukkal immár nem egy külön településrészen, hanem a város mindennapjaiba integráltan élhetnek.

Az új gyermekfalu kialakításakor Orosházán kilenc házat vásároltak, amelyekben egyenként négy-hét gyermek él családi közösségben. A költözés előtt azonban szükség volt az épületek felújítására, amiben a Vaillant is részt vett. A vállalat adományozta és építette be a házak modern, minden igényt kielégítő fűtési rendszereit, amelyek teljes mértékben megfelelnek a legkorszerűbb követelményeknek, hiszen a vállalat minden házban kondenzációs kazánokat biztosít, amelyet természetesen üzemkészen adtak át a lakóknak. A családok fűtés- és melegvíz-számlája így jóval kisebb lesz, mint a korábbi, elavult berendezések alkalmazása esetén.

A mostani támogatás azért is kiemelkedő, mivel a Vaillant már nem először siet az Alapítvány segítségére. Korábban a battonyai épületek drága és energiafaló berendezéseit cserélték le, csökkentve ezáltal a fűtési- és működési költségeket. Ez a támogatás azért is volt példaértékű, mert segítségével Magyarországról indult el a Vaillant és az SOS Gyermekfalvak közötti nemzetközi együttműködés, amelynek nyomán a fűtéstechnikai csoport Európa-szerte támogatja az Alapítványt.

Vaillant SOS tamogatas

A Vaillantról

A Vaillantcsoport fűtési, melegvíz-ellátási és hűtési rendszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó nemzetközi vállalat, amelynek központja a németországi Remscheidben található. Az iparág egyik meghatározó globális szereplőjeként a vállalatcsoport termékeinek választéka a hagyományos fűtőanyagokat használó rendszerektől a megújuló energiaforrásokat alkalmazó berendezésekig igen széles skálát ölel fel. A családi tulajdonban lévő vállalat a 2014-es pénzügyi évben 12.400 alkalmazottal 2,3 milliárd eurós árbevételt ért el. A csoport magyarországi leányvállalata, a VaillantSaunierDuval Kft. a hazai fűtéstechnikai piac meghatározó szereplője.

Az SOS Gyermekfalvak Magyarországon

Az SOS Gyermekfalvak nemzetközi hálózata vér szerinti szüleiket elvesztett vagy azokat nélkülözni kénytelen gyermekek számára biztosít családot és otthont. Az Alapítvány politikai és felekezeti elkötelezettségektől mentes, közhasznú szervezet, amely 1986 óta szolgálja a magyarországi gyermekvédelem ügyét.

Az 1986-ban megnyitott battonyai SOS gyermekfalu alternatívát teremtett a magyar gyermekvédelmi rendszerben, és sok száz rászoruló gyermek számára nyújtott szerető otthont. 1990-ben Kecskeméten, 1993-ban pedig Kőszegen alakult SOS gyermekfalu. Közel harminc év után az Alapítvány úgy döntött, hogy a korábbi battonyai falut elköltözteti, és Orosházán kínál új otthont a gyermekeknek. Az orosházi lesz az első magyar integrált gyermekfalu, ahol közel hetven gyermek fog élni.

További információk:

Csókay György
VaillantSaunierDuval Kft.
Telefon: 1 464 7827
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.vaillant.hu

Varró Gabriella
SOS GyermekfalvakMagyarországiAlapítványa
Telefon: 70 948 99 04
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.sos.hu