Hirdetés


Hirdetés

Beszámoló a 15. MÉGSZ-ACO horgászversenyről - Székesfehérvár, október 2. PDF Nyomtatás E-mail

Rekord mennyiségű, összesen közel 472 kg halat fogtak ki a versenyzők

A 2021.október 02.-án már hagyományosan a HOFESZ székesfehérvári, palotavárosi tavon került megrendezésre a XV. MÉGSZ-ACO Horgászverseny.

Az előre nevezett 32 résztvevőből 25-en jelentek meg a versenyen, sajnos többen lebetegedtek, ezért nem tudtak eljönni. Minden résztvevő induló csomagot kapott a rendezvényt támogató ACO Kereskedelmi Kft.-től. A csomagot a cég képviselője, Kőhegyi Erika adta át.

A helyek kisorsolását követően 9-kor kezdődött és 13 óráig tartott a verseny, nagyon jó időjárási körülmények között. A verseny alatt rekord mennyiségű hal került kifogásra. Az indulást követően szinte azonnal beindult a halfogás, folyamatosan kellett mérlegelni. A mérlegelésben Antal István mellett Fehér János és Kárpáti Zoltán segédkeztek.

A verseny végeztével az ebéd elfogyasztása következett. Előzetesen kétféle menüből lehetett választani. A pörkölt elkészítését Fehérné Nelli, a halászlé főzését pedig Antal István vállalta magára. Köszönet nekik a finom ebédért, valamint Antalné Zsuzsának is a sok segítségért!

A rendezvény végén az eredményhirdetés következett. Minden versenyző kapott egy emléklapot, majd a kupák és díjak kerültek átadásra.

Az első három helyezett:

  1. Böröndy Milán, Szombathely   (59,66 kg)
  2. Csizovszky László, Kecel (52,02 kg)
  3. Tóth László, Akasztó (38,77 kg)

A  25 versenyző a 4 órás verseny alatt összesen 471,89 kg halat, nagyrészt pontyot fogott.
A legnagyobb hal kifogása (9,36 kg) Rátkay Gábor nevéhez fűződik.
A legeredményesebb női versenyző Kapelner Andrea volt (34,39 kg fogással).
A legfiatalabb résztvevő Simon Péter 8 éves horgász 3,41 kg halat fogott, így különdíjként egy horgászbottal ajándékoztuk meg.

Gratulálunk a nyerteseknek és külön köszönjük Antal István MÉGSZ-tagnak a gondos szervezést!

A MÉGSZ munkatársai

Képes beszámolónk:

Horgasz 2021 0101

Horgasz 2021 0102

Horgasz 2021 0103

Horgasz 2021 0104

Horgasz 2021 0106

Horgasz 2021 0107

Horgasz 2021 0108

Horgasz 2021 0109

Horgasz 2021 0110

Horgasz 2021 0111

Horgasz 2021 0112

Horgasz 2021 0113

Horgasz 2021 0114

Horgasz 2021 0115

Horgasz 2021 0116

Horgasz 2021 0117


További fotókat talál a honlap galériájában, vagyis itt:

https://megsz.hu/megsz/galeria/2021.html

Módosítás dátuma: 2021. október 06. szerda, 17:51