Beszámoló a 15. MÉGSZ-ACO horgászversenyről - Székesfehérvár, október 2. |
Rekord mennyiségű, összesen közel 472 kg halat fogtak ki a versenyzők A 2021.október 02.-án már hagyományosan a HOFESZ székesfehérvári, palotavárosi tavon került megrendezésre a XV. MÉGSZ-ACO Horgászverseny. Az előre nevezett 32 résztvevőből 25-en jelentek meg a versenyen, sajnos többen lebetegedtek, ezért nem tudtak eljönni. Minden résztvevő induló csomagot kapott a rendezvényt támogató ACO Kereskedelmi Kft.-től. A csomagot a cég képviselője, Kőhegyi Erika adta át. A helyek kisorsolását követően 9-kor kezdődött és 13 óráig tartott a verseny, nagyon jó időjárási körülmények között. A verseny alatt rekord mennyiségű hal került kifogásra. Az indulást követően szinte azonnal beindult a halfogás, folyamatosan kellett mérlegelni. A mérlegelésben Antal István mellett Fehér János és Kárpáti Zoltán segédkeztek. A verseny végeztével az ebéd elfogyasztása következett. Előzetesen kétféle menüből lehetett választani. A pörkölt elkészítését Fehérné Nelli, a halászlé főzését pedig Antal István vállalta magára. Köszönet nekik a finom ebédért, valamint Antalné Zsuzsának is a sok segítségért! A rendezvény végén az eredményhirdetés következett. Minden versenyző kapott egy emléklapot, majd a kupák és díjak kerültek átadásra. Az első három helyezett:
A 25 versenyző a 4 órás verseny alatt összesen 471,89 kg halat, nagyrészt pontyot fogott. Gratulálunk a nyerteseknek és külön köszönjük Antal István MÉGSZ-tagnak a gondos szervezést! A MÉGSZ munkatársai Képes beszámolónk:
|
Módosítás dátuma: 2022. június 03. péntek, 08:27 |