Hirdetés


Hirdetés

Tisztújító közgyűlést tartott az ÉVOSZ PDF Nyomtatás E-mail

Április 24-én az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a Döbrentei téri székházában tartotta a rendes közgyűlését. Az előzetesen megkapott elnöki, gazdálkodási és ellenőrző bizottsági beszámolók részletesen tartalmazták a szövetség tevékenységének és eredményeinek ismertetését, melyeket a tagság ellenszavazat nélkül, egyhangúlag elfogadott.

A beszámolók alapján az ÉVOSZ nagyon jól képviseli nem csak a tagjai, hanem az építőipar érdekeit is.
Koji László elnök szóbeli kiegészítésében fölhívta a figyelmet arra, hogy a most jól teljesítő építőipari környezetben is vannak további feladatok, kiemelte a kis és közepes vállalkozások részére nyújtható támogatások kiterjesztését, valamint a kommunikáció további fokozását a szélesebb nyilvánosság irányában is. El kellene érni, hogy a közbeszerzések, de akár a mindennapi ajánlatok esetében is ne csak az ár legyen a döntő. A minőség és a tisztesség fontosabb az árnál. A kóklerektől jó lenne megtisztítani a piacot, mondta az elnök, majd kiemelte, hogy a jelenlegi nagy rendelésállomány mellett is ügyelni kell a vállalkozásoknak a fölösleges kockázatok elkerülésére.

A beszámolók elfogadása után került sor az ÉVOSZ tisztújítására. A jelenlévő tagok újabb 4 évre megválasztották a 27 tagú elnökséget, az ellenőrző és számvizsgáló bizottságot és az etikai bizottságot. Elnöknek az egyedül induló Koji Lászlót választották meg. Koji László megköszönte a bizalmat és az elnökség alakuló ülését május végére tűzte ki.

Gyárfás Attila ügyvezető elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Módosítás dátuma: 2020. április 01. szerda, 13:59