Hirdetés


Hirdetés

Meszlényi Zoltán: Energia-tanácsadás PDF Nyomtatás E-mail

A MÉGSZ másodszor is kiadta Meszlényi Zoltán Energia-tanácsadás című, elsőként 2001-ben megjelentetett szakkönyvét.

Energia_tanA szöveget dr. Barótfi István, a Szent István Egyetem tanszékvezető professzora nézte át az újrakiadás előtt, majd bevezetőként a következőket írta a könyvhöz.

A kézirat összeállítója Meszlényi Zoltán, aki az épületgépészet szakma elismert elméleti és gyakorlati szakmai egyénisége. Szakmai nagyságát mi sem jellemzi jobban, mint ez a kiadvány, mely tíz év múltával sem veszített jelentőségéből, értékéből és szakmai tartalmából. Az eltelt időszak igazolta munkájának fontosságát. Részben ez, részben pedig a szakma szerző iránti tisztelete vezérelte a MÉGSZ-et ennek a munkának megjelentetésekor.

A téma jelentőségét alátámasztja az a tény is, hogy időközben éppen a fontosság miatt több szabályozás született és néhány korábbi szabvány is szükségszerűen megváltozott. Ahhoz, hogy a kiadvány ne csak szakmai tartalmában, hanem a vonatkozó előírásoknak is megfelelve napra kész legyen, azt az utat választottuk, hogy az eredeti kéziraton nem változtatva megjegyeztük a változást és a kiadványt kiegészítettük az aktuális szabványok gyűjteményével.

Reméljük, és szándékunk mindenképpen ez volt, hogy megőrizve Meszlényi Zoltán emlékét olyan kiadvány szülessék, mely hiányt pótló, és valamennyiünk hasznát szolgálja.”

Olvassunk bele, mit írt a szerző – aki a Magyar Installateurnek is főszerkesztője volt –, bevezetőjében: „Jelen jegyzet a Magyar Épületgépészek Szövetsége által szervezett energia-tanácsadó alaptanfolyam hallgatói számára készült.(…)

Nem foglalkozunk részletesen azokkal a szakmai ismeretekkel, amelyek a tervező mérnök, a kivitelező szerelő vagy a beüzemelő-javító szakember munkaköréhez tartoznak. Inkább arra törekedtünk, hogy mindezeknek az ismereteknek olyan összefüggéseit tárjuk fel, amelyek valamennyi szakember – és ezen keresztül a megrendelő – számára elősegítik az energiatakarékos berendezések létesítését valamint azok gazdaságos üzemeltetését.

Maga az energia-tanácsadás sokrétű feladat. A gázellátással és gázfogyasztó berendezésekkel kapcsolatos műszaki ismereteken túl jogi, fűtéstechnikai, környezetvédelmi, épületfizikai, szabályozástechnikai, stb. ismereteket is feltételez.

Mindezek az ismeretek alkotják azon lehetőségek összességét, melyekből az adott helyzetben a megbízó számára optimális megoldást kell kiválasztanunk, illetve erre javaslatot tennünk.”

A könyv megvásárolható a MÉGSZ internetes könyvesboltjában, ami a www.megsz.hu/megsz/webshop.html oldalra lépve érhető el, ára 2 400 forint. MÉGSZ-tagoknak 15% kedvezmény.

Módosítás dátuma: 2010. április 12. hétfő, 18:01