Hirdetés


Hirdetés

Elkezdődött az EU-harmonizált építési termékek nemzeti szabályozásának előkészítése PDF Nyomtatás E-mail

November 15-én és 22-én lezajlottak az EU-harmonizált építési termékek* új hazai jogi szabályozását előkészítő első egyeztetések az ÉMI-nél, melyen a Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) képviselője és több pártoló tagja is részt vett.

Mint kiderült, a munka jelenlegi szakaszában két fő feladata van az egyeztetésben résztvevő szervezeteknek, cégeknek.

1. A termékek legfontosabb jellemzőinek meghatározása (kiválasztása), amelyek alapvetően jellemzik a termék felhasználhatóságát meghatározó tulajdonságait.

2. Meghatározni az egyes termékjellemzőkre a követelményszinteket, amelyek szerint a gyártó besorolhatja a terméket. A tagországok ugyanis saját nemzeti szabályozásaikban előírhatják az alkalmazható szintet. A szintek lehetnek osztályok vagy konkrét határértékek, de lehet egyszerűen csak kötelezően közlendő adat is.

A fentiek alapján a korábban használatos szállítói megfelelőségi nyilatkozatot felváltja a teljesítménynyilatkozat, ezt fogja igazolni az új értelmezésű CE-jelzés.

Első lépésként a munkában résztvevők az egyes termékekre (termékcsoportokra) vonatkozó összes létező szabványt, szabályozást gyűjtik össze, mert ezek kiindulásként sokat segíthetnek a jellemzők meghatározásához és a követelményszintek kialakításához. Az egyeztetésen megfogalmazódott az az elv, hogy a korábban megjelent szabványokban szereplő követelményszintek alá ne menjen le az új szabályozás, és ahol indokolt szigorodjanak a feltételek.

A MÉGSZ és az eddig bekapcsolódott pártoló tagjai az alábbi termékcsoportokkal kapcsolatos munkában vesznek részt. Ezek munkájába még be lehet bekapcsolódni az érdekelt gyártói képviseleteknek.

 

6. sz. termékkör: kémények

11. sz. termékkör: szaniter

18. sz. termékkör: szennyvíz-elvezetés

27. sz. termékkör: légfűtők (további alcsoportok lesznek alakítva)

28. és 29. sz. termékkör: vizes szerelvények, csövek, tárolók

 

További tájékoztatás a www.emi.hu honlapon található, információk kérhetők a MÉGSZ elnöki tanácsadójától:

Gyárfás Attila

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Mobil: 30/919 45 59

 

­*A jogszabályi előzmény: az Európai Parlament és a Tanács 305/2011/EU rendelete (CPR: Construction Product Regulation) az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv (CPD) hatályon kívül helyezéséről.

 

Módosítás dátuma: 2011. november 24. csütörtök, 15:40