Page 15 - Épületgépész 2020 május
P. 15

A szakma és a szövetség hírei



          tette. A járulékok átvállalása meghatározott ideig, adó- 6. A hatósági engedélyköteles terveket átmenetileg le-
          fizetési moratórium és – ami talán a legnagyobb segítség hessen PDF-formátumban is benyújtani. Ne szenvedjenek
          lehet – bérkiegészítés azokra az időszakokra, amikor a halasztást az engedélyezési és átadási eljárások, üzembe
          megrendelési állomány nem teszi lehetővé a teljes mun- helyezések. Ezzel is azt lehet elősegíteni, hogy a vállalkozók
          kabér „kitermelését”. A bérkiegészítésre vonatkozó kor- mielőbb a pénzükhöz jussanak.
          mányrendelet most a közbeszéd egyik központi témája. Vázlatos és nem teljes körű természetesen a felsorolás.
          Látszik, hogy minden munkáltató elsődleges feladatának A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata pri-
          tekinti a dolgozók megtartását. Rossz szájízt, vagy ennél oritásként kezeli ezeket a problémákat. Kezelésükre az
          is többet, felháborodást okozott a Magyar Kereskedelmi ITM számára javaslatainkat ennek megfelelően állítottuk
          és Iparkamara elnökének nyilatkozata, miszerint mindig össze. Ismereteim szerint más szakmai szervezetek – pl.
          voltak veszteségek ilyen helyzetekben, mindenkit nem az ÉVOSZ – is hasonló elvek alapján adtak be javaslat-
          lehet  megmenteni.  Maradjunk  annyiban,  nem  volt  re- csomagokat.
          ménykeltő megnyilvánulás.                         Kulcskérdés, hogy mikorra normalizálódik a járvány okozta
          A már hivatkozott felmérés szerint a kkv-k 51%-a 1-3 veszélyhelyzet. Bízni kell a gyors lefutásban. Bízni kell
          havi tartalékkal rendelkezik.                     abban, hogy a fellendülés időszakára ütőképes vállalko-
          4. A  járvány  eddigi  lefutása  igazolta,  hogy  a  digitális zások maradnak „állva”, hogy a vállalkozások a legkisebb
          technika fejlesztése minden vállalkozás számára elen- veszteségekkel vészelik át ezt a nehéznek ígérkező idő-
          gedhetetlen. Fontos a „hálóba” kapaszkodni, amikor a szakot. Ennek előfeltétele azonban mindannyiunk részéről
          közvetlen emberi kapcsolatokat kerülni kell. Ahhoz, hogy a  fegyelmezett  viselkedés.  Önkéntesen  lemondani  a
          érdemi egyeztetéseket lehessen internetes applikációk szabad mozgásról, a személyes érintkezésekről.
          segítségével levezetni, fontos jelentős beruházásokat – Az elmúlt hetekben tucatszám mondtunk le megszervezett
          mind hardver-, mind pedig szoftveroldalon – meglépni. rendezvényeket. Félve tervezgetjük a soron következőket.
          Nem csupán a tervezők számára fontos az új tervezési Ott tartunk, hogy az őszieknél korábbiakat nem tartunk
          technológiák  alkalmazása.  Ezért  kértük  és  kérjük  a reálisan megszervezhetőnek.
          digitális eszközbeszerzések létszámtól és árbevétel mér- Fontos, hogy most mindenki vigyázzon magára, hogy –
          tékétől független támogatását.                    remélhetőleg mihamarább, és minél nagyobb számban –
          5. Ebben a nehéz időszakban kiemelten fontos, hogy a újra együtt lehessünk, újra találkozhassunk!
          vállalkozások esetleges kintlévőségeikhez haladéktalanul A jelszó egyelőre változatlan: Maradjunk otthon! OTTHON
          hozzájussanak, illetve jelentősen, 5 munkanapra lehessen LENNI JÓ, DE MOST OTTHON LENNI FONTOS IS!
          szűkíteni a számlafizetési határidőket. El kell fogadni,
          fogadtatni az eredeti, kézírásos aláírások nélküli teljesítést Gyurkovics Zoltán
          igazoló dokumentumokat.                           elnök, MMK Épületgépészeti Tagozat









































          Épületgépész IX. évfolyam – 2020. május                                                         15
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20