Page 12 - Épületgépész 2020 március
P. 12

A szakma és a szövetség hírei




             Felhívás az Országos Magyar Épületgépész Napok

                                     2020. évi rendezvényeire

            Az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) előző éve is sikeres és eredményes volt, köszönhetően valamennyi rendezőnek,
            szervezőnek és aktív közreműködőnek. Ezek csak megerősítenek a cél helyességében, és erőt adnak a folytatáshoz. Így ebben az
            évben, 2019. november 23–27. között is lesz OMÉN, mely a céljaiban változatlanul, a szerzett tapasztalatok felhasználásával kerül
            megrendezésre.
            A cél eléréséhez, persze, minden érintettnek magáénak kell éreznie az eseménysorozatot. Ennek érdekében az első és legfontosabb
            tennivaló, hogy az épületgépészek – legyenek azok szakmunkástanulók, mérnökök, kereskedők, kivitelezők, gyártók – éljenek az
            ország bármely szegletében, használják ki ezeket a napokat a társszakmákkal való érintkezésre, a civil szférával való kapcsolatra
            és egymás megismerésére és elismerésére. Az OMÉN-on tehát országosan kell rendezvényeket, akciókat kezdeményezni, azokat
            a helyi adottságok kihasználásával szervezni, és ezekben a civil szférával, más szakmával való kapcsolat, a figyelemfelkeltés
            legyen a középpontban. Ha sikerül elérni, hogy az oktatási intézményekben ezeken a napokon oktatási szünet legyen, és a
            tanulók, hallgatók sport- és kulturális rendezvényekkel mutatkozzanak be, az intézményekben nyitott napot hirdetve mutassák
            be a szakterület szépségeit, az sokat jelenthet szakmánk népszerűsítésében és az utánpótlás javításában. A kereskedők ezeken
            a napokon akciókat hirdethetnek, nyereményjátékokat szervezhetnek, ajándékokat kínálhatnak, így az esemény a civil szféra
            számára nagyon emlékezetes lehet, rendszeressé válása esetén az Épületgépész Napok fogalommá válhat. Ezek a rendezvények
            teljesen szabadon, öntevékenyen, a lehetőségek mérlegelésével válhatnak élménnyé, és nem kényszerré, teherré a kötelezősége
            miatt. Az év egy hetére sűrítve az ilyen akciók ráirányítják a figyelmet az épületgépészetre; ez valóban az épületgépészek napjai
            lehetnek,  valamennyiünké,  mindenhol  az  országban.  Ahhoz  azonban,  hogy  ez  megvalósulhasson,  mindannyiunk  aktív
            közreműködésére, ötletekre, aktivitására van szükség.
            A szakma ismertségének növelése mellett, persze, az ünneplés, a kimagasló tevékenységek és személyek megbecsülése és a
            szórakozás sem maradhat el. Ezért az Országos Épületgépész Napok keretében a zárórendezvény egy kiemelt esemény, ahol a
            találkozás, az ünnepélyesség, a díjazás és a szórakozás a cél.
            Kérjük az épületgépészeket, leendő épületgépészeket, oktatókat és tanulókat, ötleteikkel járuljanak hozzá az Épületgépész Napok
            eredményességéhez, legyenek részesei ennek a sikernek, legyenek aktív tagjai az épületgépészeknek, akiket ezeken a napokon az
            egész ország megismerhet és ünnepelhet. Kérjük azokat a szervezeteket, akik vállalni tudnak ilyen rendezvényeket, akciókat –
            legyen az szakmai, sport- vagy kulturális esemény –, hogy szervezzék, és időzítsék ezekre a napokra. Kérjük a szakma támogatóit,
            vezetőit, mecénásait, hogy támogatásukkal járuljanak hozzá a rendezvények sikeréhez, mint ahogyan ezt eddig is megtették.
            Támogassák a helyi kezdeményezéseket, és maguk is kezdeményezzenek ilyeneket.
            Az Országos Magyar Épületgépész Napok céljainak megvalósítása érdekében a szakmai összefogást kifejező konzorcium és
            irányító testülete feladata a kezdeményezés, segítés, koordinálás, az események informatikai hátterének kezelése (a Találkozzunk.hu
            lapon), ahol minden szándék, minden történés dokumentálásának helyt kívánunk adni az eredményesség érdekében.
            Kérjük az épületgépész társadalom aktív közreműködését és aktív támogatását ugyanúgy, ahogyan eddig is tették, kiemelten
            kezelve a helyi kezdeményezéseket.

            Dr. Barótfi István
            az OMÉN-konzorcium nevében































                                                                                   oldalon.
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17