Elhunyt Vargacz Lajos szövetségünk korábbi Somogy megyei elnöke Nyomtatás

A MÉGSZ egykori Somogy megyei elnöke 79 éves volt. Szívügye volt szakmai szövetségünk, főleg a 90-es években nagyon aktívan és bölcsen segítette a szövetség országos kiépítését és a közösség munkáját, és haláláig büszke volt a tagságra. Több más közéleti és szakmai elismerése mellett 2007-ben MÉGSZ Aranyjelvényt, 2010-ben pedig Húsz éves a Magyar Épületgépészek Szövetsége jubileumi emlékérmet vehetett át.

2011

Gyermekkora születése után Kalocsán telt, és egyedüli gyermekként nevelkedett fel. Édesapját 4 éves korában ismerhette meg, amikor ő a hadifogságból hazatért. Szülővárosában az általános iskola elvégzését követően a I. István Gimnáziumban tette le az érettségit, majd rádióműszerész szakmunkás bizonyítványt, valamint a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola levelező tagozatán gyártástechnológus üzemmérnök oklevelet szerzett.

Folyamatosan képezte magát, így többek között 1980-ban felsőfokú energetikusi végzettséget szerzett, míg 1990-ben munkavédelmi vezetői szakvizsgát is tett a számtalan szakmai tanulmánya mellett.

Katonaéveit egy Somogy megyei kis faluban töltötte, és már ez idő alatt is műszaki munkát látott el. A katonaság idején találkozott későbbi feleségével, akivel 1965-ben kötött házasságot. A leszerelést követően Kaposváron alapítottak családot.

A rendszerváltást követően önálló vállalkozást hozott létre, és saját munkatársakkal végezte tovább a tevékenységét. Több külföldi kapcsolat szövődött szakmájában, sok építészettel kapcsolatos kiállításra kapott meghívást. Munkatársaival jó kapcsolatban állt, megbecsülte őket.

Békés, jószándékú, segítőkész emberként élte életét. Munkáját határozott és következetes elvek mentén végezte, szakmáját tisztességgel képviselte. Több komoly építési beruházás, intézmény létrehozásában vett részt különféle településeken építésvezetőként. Számos építmény felelős kivitelezője volt épületgépészeti területen.

Részt vett többek között a nagyatádi és a marcali kórház, a siófoki Aranypart hotelek, a Somogy Megyei Bíróság, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola kollégiuma, valamint sok magánház építésében. A Kaposi Mór Megyei Kórház építése során kiemelkedő munkájáért emléklappal köszönte meg munkásságát az építtető, illetve a berzencei "Szeretet” Szociális Otthon kivitelezési munkálataiban nyújtott tevékenysége elismeréseként a Somogy Megyei Közgyűlés elnökétől elismerő oklevelet vehetett át.

Bár néhány éve fia javaslatára Budapestre költözött, nem szakadt el teljesen Kaposvártól, ahová szíve visszahúzta, ezért barátait, kollégáit többször meglátogatta Kaposváron.

A kollégákkal a tartalmas emberi kapcsolatok, a munkájának teljes szívvel, lélekkel való végzése és mindig a legmagasabb szakmai színvonalra való törekvés töltötte ki családja mellett az életét.

A MÉGSZ-et a temetésen Bozsó Béla ügyvezető képviselte.

Módosítás dátuma: 2021. május 11. kedd, 09:15