Már a kazánokat is hamisítják Nyomtatás

A Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala "áru hamis megjelölése" bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, egy Vas megyei gazdasági társaság vezetője ellen.

A vámnyomozók bűnügyi információk alapján megállapították, hogy egy magyar állampolgár irányítása alatt álló kft olyan, „B-30" megnevezésű kazánt gyártott és hozott kereskedelmi forgalomba egy országos hálózattal rendelkező Kft-n keresztül, amely kazán a CALOR 2000 Kft. által kifejlesztett és gyártott, a köztudatban „lébényi kazán" néven ismert kazánnal külsőre megegyező, azonos műszaki megoldásokkal van ellátva. Az előzetes szakértői vélemény alapján a kazánok hamisítványok. A szóban forgó cég a gyártáshoz szükséges védjegybirtokos engedéllyel nem rendelkezik

kazan

A nyomozás során a pénzügyőrök az ország különböző pontjain azonos időpontban, harmincnégy helyszínen – többek között Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is - tartottak házkutatást, melynek eredményeként 74 kazán foglaltak le. A lefoglalt okirat-bizonyítékok alapján megállapítást nyert, hogy 2009-ben összesen 224 darab kazánt gyártottak és részben értékesítettek, összesen 56 000 000 forint értékben.

Budapest, 2010. február 19.

(Írásunk Sipos Jenő ezredes, szóvivő sajtóközleménye alapján készült, a VPOP kommunikációs osztályának segítségével, az általuk rendelkezésükre bocsátott fotó felhasználásával.)

Módosítás dátuma: 2010. március 22. hétfő, 18:46