Átadták a szakma legmagasabb kitüntetéseit Nyomtatás

Összefoglalónkat két, a MÉGSZ-hez szorosan kötődő hírrel kezdjük: a Magyar Épületgépészek Napját lezáró bál díjátadó ünnepségén a MÉGSZ legmagasabb kitüntetését, a Meszlényi Zoltán díjat Csizmadia László tapolcai gyakorlatvezető tanárnak adták át. Ugyanezen díjátadó ünnepségen az Év kivitelezője díjat Kirch Ervin, a bonyhádi Kir-Kop Kft. vezetője, a Magyar Épületgépészek Szövetsége alelnöke nyerte el.

Csizmadia László több mint három évtizede elkötelezetten, kimagasló minőségben és példamutatóan tanítja és neveli az épületgépész szakmunkástanulókat, amit az is jelez, hogy az általa oktatott fiatalok kiemelkedő gyakorisággal érnek el kivaló eredményt az országos épületgépészeti versenyeken. Szakmai és oktatói munkájával méltán nyerte el a szűkebb és tágabb szakmai közösség nagyrabecsülését, tiszteletét.

Kirch Ervin 1983-tól kezdődő szakmai pályáján rendszeresen képezte magát, vállalkozása üzletileg kiegyensúlyozott, magas szakmai színvonalon működik és jelentős megbízásokat teljesít. Szűkebb szakmai közösségében, a Tolna megyei épületgépész vállalkozók körében azt szorgalmazza, hogy egymással korrekten versenyezzenek, és tisztességes munkával tegyenek a szakma jó hírnevéért. 2000-óta a Magyar Épületgépészek Szövetsége Tolna megyei elnöke, 2010 óta a szövetség alelnöke és több ciklusban a pécsi székhelyű Gázközösség Egyesületnek is elnökségi tagja.


Év Épületgépész Tervezője:
a Puskás Ferenc Stadion tervezői csapata, melyet a díj átadásakor Szakál Szilárd, Virág Zsolt és Orosz Tamás képviselt.

Az Év Épületgépész Oktatója: Dr. Kalmár Ferenc

Az Év Épületgépész Mérnöke: Szlovák Krisztián

Az Év Épületgépész Márkaképviselője: Hosszú István Árpád

Macskásy Árpád Életmű Díj: Németh István

A Macskásy Árpád alkotói díj: Gyurkovics Zoltán


Diplomadíj – a Szakdolgozat Pályázat díjazottjai

BSc képzés díjazottak:

Bán Dóra (BME) Kereskedelmi épület fűtésének és hűtésének tervezése
Erdős Csaba Róbert (PTE) Radiátor teljesítmény növelése ventilátor alkalmazásával

Létesítménymérnök MSc képzés díjazottak:

Zay Dóra (SZIE) Talajjal érintkező szerkezetek energetikai vizsgálata
Kasuba Péter (DE) Középiskola bővítés gépészeti tervezése

Épületgépész MSc képzés díjazott:

Hajdú Blanka (BME) Uszoda páramentesítő légtechnikai-rendszerének tervezése

3B6A5780
Kirch Ervin (b) és Szebellédi Tamás a Rehau
épületgépészeti üzletág vezetője

3B6A5804
Csizmadia László (b) és Golyán László a MÉGSZ elnöke

3B6A5793
Balra az év emberei, jobbra a díjátadó szponzorok

Módosítás dátuma: 2018. február 28. szerda, 11:32