Vita az oldalfali égéstermék-kivezetőkről – kormányzati képviselők nélkül Nyomtatás

A Magyar Épületgépészek Napja kísérő rendezvényeként „Az OTÉK elavult épületgépész előírásai” címmel rendeztek konferenciát november végén.

A VGF szaklap szervezésében felkért öt előadó előadása tükrözte az általuk képviselt szakmai szervezetek korábbról is ismert álláspontját. Csanád Bálint (MMK Épületgépész Tagozat) és Versits Tamás (MGVE) – kihangsúlyozva az új épületeknél az égéstermék tető fölé vezetés kizárólagosságát – bemutatták az oldalfali kivezetés meglévő épületek esetében való túl szigorú korlátozásának tarthatatlanságát. Azzal az indoklással, hogy a hatályos MSZ EN 15287 szabvány (és ennek alapján a 11-2013. (III. 21.) NGM rendelet is) lehetővé teszi a kivezetések szabályozott (korlátozott) létesítését, de emellett az ErP rendeletek életbelépése óta a gázkészülékek olyan kevés káros anyagot bocsátanak ki, ami semmiképpen nem indokolja a korábbi tiltás fenntartását.

Az OTÉK szigorú korlátozása sok esetben lehetetlenné teszi a főleg többszintes lakóházak lakásaiban a tüzelőberendezések jogszabályban előírt korszerűsítését. Az legyen a tervező felelőssége, hogy esetenként valóban indokolt-e az oldalfali kivezetés a tető fölé vezetés helyett. Mindketten javasolták az oldalfali kivezetés esetenkénti lehetővé tételét, de csakis szabályozott feltételek mellett (teljesítményhatáron belül, a kitorkolási pont környezetének és az épület tájolásának, valamint az építészeti szempontok figyelembevételével).

Kocsis Krisztián (Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége), Hrabár Balázs és Csajka György (Első Magyar Kéményszövetség) az égéstermék-elvezetés megvalósításának és üzemeltetésének minőségi és felelősségi kérdéseit mutatták be. Ismertették a kéményseprő közszolgáltatásra háruló feladatokat. Hivatkozásul bemutattak számtalan, oldalfalon keresztül kivezetett, szabálytalan szerelést és az ezek okozta épületkárosodást, esetenként baleseti veszélyeztetéssel járó megoldást. Főleg ezekre alapozva nem tartották jó megoldásnak az OTÉK szabályozásának lazítását.

A felkért hozzászólók közül elsőként Nagy Gyula (MMK ÉgT) beszámolt a Miniszterelnökség Építésügyi Államtitkárságától az MMK-hoz érkezett, az építésügyi jogszabályok (köztük az OTÉK) korszerűsítését célzó felkérésről és az erre, a Kéményjobbítók és a MÉGSZ közreműködésével összeállított javaslatokról.

A többi felkért hozzászóló közül Netoleczky Károly (Kéményjobbítók), Fazakas Miklós (Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete), Seidl Gábor (Vaillant) és Gyárfás Attila (MÉGSZ) egyértelműen szükségesnek tartotta az OTÉK korlátozások szabályozott enyhítését a meglévő lakóépületeknél. E nélkül ugyanis egyes lakások energetikai korszerűsítése nem, vagy csak aránytalanul költségesen végezhető el. Gyárfás Attila hozzászólásában ezen felül javasolta, hogy az új lakóépületeknél támogatni kellene a központi fűtés létesítését az egyedi, lakásonkénti tüzelő berendezésekkel szemben. Ez a megoldás energiahatékonyság és ezzel együtt a károsanyag-kibocsátás tekintetében is előnyös lenne, amellett alacsonyabb a beruházás költsége is. A lakásonkénti, egyéni igények szerinti szabályozás és a mérés ma már műszakilag és gazdaságosan megvalósítható. De a sok költséges kéményfelújítás helyett, ez megoldás lehetne meglévő épületeknél is. (Hasonló előnyökkel járna a távfűtésre csatlakozás is.)

A „kéményes” szakma képviselői – Leikauf Tibor (Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége) és Bálint Attila (Első Magyar Kéményszövetség) – hozzászólásukban kitartottak a tető fölé vezetett égéstermék kivezetés mellett – meglévő épületek esetében is.

A mintegy 50 hallgató előtt megrendezett, konzultációs jellegű rendezvényen az előre beharangozottakkal ellentétben a kormányzat részéről senki sem vett részt. Nélkülük az elhangzottak csak a korábbi nyilatkozatok ismétlései lehettek.

Gyárfás Attila, ügyvezető elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Módosítás dátuma: 2016. január 11. hétfő, 17:39