Eredményes MÉGSZ-részvétel a Hungarothermen Nyomtatás

Jelentős látogatói érdeklődés mellett zajlottak a Construma keretében megrendezett Hungarotherm és Reneo épületgépészeti szakkiállítások. A MÉGSZ mint szakmai fővédnök standdal volt jelen és a szakmai konferenciák egy részének szervezését koordinálta.

15-én az elnökség több tagja részt vett a szakkiállítás megnyitóján, amelyen vendégünk, Elmar Esser, a német épületgépész szövetség (ZV SHK) ügyvezetője is beszédet mondott. 16-án délután Gyárfás Attila ügyvezető elnökünk tartott előadást a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség konferenciáján, amely elsősorban beruházóknak és társasházi közös képviselőknek szólt. 16-án délután Fodor Zoltán tagozatvezetőnk tartott előadást a Vezető trendek az épületgépészetben című konferencia hőszivattyús szekciójában. 17-én délelőtt Gyárfás Attila volt a levezető elnöke a D-pavilonban megtartott földgázfelhasználási konferenciának, amelyet mintegy százan hallgattak meg. 17-én 14 órától Varga Pál alelnökünk, a MÉGNAP elnöke tartott előadást a napenergia-hasznosítási konferencián, amelyen több mint százan kísértek figyelemmel. Ugyanezen konferencián tartott előadást Matthias Wagnitz a német szövetség szakértője, aki a MÉGSZ és a MÉGNAP vendégeként érkezett a szakkiállításra.

A színes és érdekes látványt nyújtó és rengeteg szakmai információt kínáló kiállítások első három, úgynevezett szakmai napjára több ezer épületgépész kolléga látogatott ki, közöttük sok MÉGSZ-tag is, akik közül, örömünkre, a MÉGSZ-standját is sokan meglátogatták. 2016 tavaszán a Construma keretében a megújulós tematikát bemutató Reneo szakkiállítás fogja várni az épületgépész szakmát.

Képes beszámolónk:

1. construma 2015 web

2. construma 2015 web

3. construma 2015 web

4. construma 2015 web

5. construma 2015 web

6. construma 2015 web

7. construma 2015 web

9.construma 2015 web 54 of 198

10.construma 2015 web 55 of 198

11.construma 2015 web 56 of 198

12.construma 2015 web 61 of 198

13.construma 2015 web 71 of 198

14.construma 2015 web 77 of 198

16.construma 2015 web 79 of 198

18.construma 2015 web 147 of 198

19.construma 2015 web 162 of 198

Módosítás dátuma: 2015. június 09. kedd, 17:22