Javaslat az új alkotmányhoz Nyomtatás

A Magyar Épületgépészek Szövetsége a Magyar Uszodatechnikai Egyesülettel közösen javaslatot tett az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottságának a tisztességes gazdasági szervezetek hatékonyabb védelme érdekében.

A két egyesület leveléből idézünk:

"Társadalmi szervezetünk nevében, a magyar vállalkozások védelme érdekében kérjük, hogy az új alkotmány tartalmazza az alábbi (vagy ezzel tartalmilag megegyező) szöveget:

„A Magyar Köztársaságban az elvégzett munka és a teljesített szolgáltatás ellenértékét ki kell fizetni. Az államnak kiemelt kötelessége, hogy a jogalkotás és az igazságszolgáltatás révén hatékonyan védje a tisztességes gazdasági szervezeteket.”

Reméljük, hogy az ennek nyomán létrejövő törvényi és rendeleti szabályozás hatékony eszköz lesz a tartozását kifizetni nem akaró, vállalkozását bedöntő vállalkozókkal szemben.

Kérjük továbbá, hogy a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan tiltsa az alkotmány/törvény Magyarországon is azt, hogy csődbe ment vállalkozók, cégüket tudatosan bedöntő természetes vagy jogi személyek akár már másnap új vállalkozást alapítsanak.

Tudomásunk szerint a nyugat-európai jogrendek legtöbbjében 10-től 20 évig terjedően tilos új vállalkozás indítása. A strómanok segítségével megkísérelt cégalapítás is súlyos börtönbüntetést von maga után."

Módosítás dátuma: 2011. április 20. szerda, 10:02