Építők Napja: a MÉGSZ alelnökét is díjazták Nyomtatás

A hagyományok szerint minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az Építők Napját.

„Ezen a napon azokat köszöntjük, akiknek az áldozatos tevékenységétől épített környezetünk minősége, szépsége, és nem túlzás azt mondani, világunk, életünk biztonsága függ. Ezért az épített környezet alakítása nem egyetlen szakma belügye, hanem meghatározó társadalmi, társadalompolitikai kérdés.” – áll a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki kamara beszámolójában.
– Az építőipar az az ág, amely a járvány idején is hősiesen folytatta munkáját, nem állt le és amiért köszönet illeti. 2017-től a magyar építőipar nyolcéves recesszió után a piaci szereplők reális várakozásai szerint tartósan növekedési pályára került. A KSH adatai szerint az építőipari termelés volumene 2019-ben 21,7%-kal haladta meg az előző évit – mondta többek között köszöntőjében Kassai Ferenc, a BPMK elnöke.

„A pandémia következtében összességében 2020-ban a termeléscsökkenés 9,1% volt. Ez még mindig nem jelent tragikus visszaesést, mert a 2019. évi bázis nagyon magas volt, azonban óvatosnak kell lenni, mert úgy érzékeljük, hogy hirtelen nagy teljesítménycsökkenés is bekövetkezhet, ha a kormányzati és önkormányzati beruházások előrehozatala nem következik be” – hangzott el a rendezvényen.

Az eseményen szakmai elismeréseket is átadtak. A díjazottak névsorát a kamara honlapján lehet elolvasni.

Horváth Zoltán ITM-miniszteri elismerő oklevelet kapott

A Magyar Épületgépészek Szövetségének alelnöke, a H&H 2023 Kft. ügyvezető igazgatója, műszaki vezetője 20 éve a MÉGSZ Gáz- és Tüzeléstechnikai Szerviz Szekciójának elnöke, valamint 16 éve a Szövetség elnökségi tagja. Mindkét tisztségében kiemelkedő szaktudással és felelsőséggel szolgálta a Szövetség és az épületgépész szakma érdekeit, számos jobbító javaslata volt a gázipari jogszabályok fejlesztéséhez. Munkahelye, az általa is irányított szervízcég immár hosszú ideje az egyik legjelentősebb a szakterületen, ügyfeleiket kiváló szakmai felkészültséggel szolgálják ki – olvasható az díj indoklásában.