Elhunyt Majdányi Gábor, a MÉGSZ korábbi Komárom-Esztergom megyei elnöke Nyomtatás

Hosszantartó betegség után, 76 éves korában, november 13-án elhunyt Majdányi Gábor, aki 1994-től 10 éven át szervezte és vezette a Magyar Épületgépészek Szövetségének Komárom-Esztergom megyei tagságát.

2020 11 13 Majdányi

Majdányi Gábor Esztergomban született, majd később szüleivel Budapestre költöztek.
Általános iskoláját Budapesten, középiskoláját az esztergomi Bottyán János Gépipari Technikumban végezte. Feleségét, Ágnest itt ismerte meg, akivel ezután összeházasodtak, és két lányuk született, majd három lányunokájuk, akiket nagyon szeretett.

Sorkatonai szolgálata előtt lámpatechnikusként dolgozott rövid ideig, majd miután leszerelt, a helyi bőripari vállalatnál helyezkedett el. Később esti tagozaton szerzett gépész üzemmérnöki diplomát a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán.
1971-től visszaköltözött feleségével Dorogra, és a Dorogi Szénbányák Vállalatnál lett épületgépész csoportvezető. Később a Dorogi Tervező Irodába került, ahol már épületgépész tervezői feladatokat látott el.
1989-től kisipari tevékenységet folytatott, főállása mellett dolgozott, egészen a Majdányi és Társa Bt. 1994-es megalakításáig, melyet feleségével ketten vezettek. Épületgépészeti, tervezői és kivitelezői megbízásokat vállaltak, mellette épületgépészeti kereskedelmi szakboltjukat is üzemeltették.

Közösségi munkája során négy éven keresztül volt dorogi önkormányzati képviselő is, valamint a helyi IPOSZ tagja és vezetőségi tagja is.
2003-tól több mint 10 évig a Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamarához, valamint 1999-tól 2002-ig a Megyei Kézműves Kamarához is csatlakozott.
1986-ban munkája elismeréseként Miniszteri Kitüntetésben részesítették.

Csendes, zárkózott, mégis vidám és humoros embernek ismerték. Képzettsége mellett kedvelte a humántudományokat is és sokat olvasott. Barátaival rendszeresen tekézett Dorogon, szerette a természetet, az állatokat, madarakat.
Idejét legszívesebben családja és unokái körében töltötte.

A Magyar Épületgépészek Szövetségének elnöksége részvétét fejezi ki a családnak.

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 16:38