Hirdetés


Hirdetés

Kibővített elnökségi és tagozati rendezvényt tartott a MÉGSZ PDF Nyomtatás E-mail

Június 22-én pénteken találkoztak a kibővített elnökség tagjai és a program iránt érdeklődő MÉGSZ-tagok a Tolna megyei Tengelicen. Aktuális szakmai témákról és a szövetség jövőképéről vitatkoztak, majd tagozati elnököket választottak.

Elsőként a GDPR-ral kapcsolatban egy jogász specialistától hallgattak meg egy előadást, amelynek eredményeként senki sem állapította meg magában, hogy egyszerű lesz megfelelni az elvárásoknak.
Gyárfás Attila a C-típusú készülékek égéstermék-elvezetésével kapcsolatban ismertette a legújabb jogi fejleményeket, különösen azt, hogy a gázkészülékkel együtt tanúsított égéstermék-vezetőkre vonatkozó Európa Parlamenti direktívák áprilistól érvényben vannak Magyarországon.
Golyán László tájékoztatást adott a szakmán belüli együttműködés fejlődéséről, és az ezzel kapcsolatos törekvéseinkről, Bozsó Béla ügyvezető pedig a szövetség 9 erőforrásáról tartott előadást, és vitát kezdeményezett az egyik erőforrásról, a MÉGSZ jövőképéről, fejlesztési irányairól.
Az értékes hozzászólásokból kiderült, hogy a jövőben a taglétszám mellett a szakmai kapcsolatok lehetnek nagy érték, erre kell egyre jobban figyelni. Golyán László szerint a korábban a szövetségben több ciklusban vezetői pozíciókat betöltő személyeket - elnököt, alelnököket, tagozati és megyei csoport elnököket - tudásuk hasznosítása céljából hivatalosan is egy, a szövetség fontos ügyeire és jövőjére hatással bíró testület tagjaivá kellene tenni. Az elnök szerint egyre fontosabb lesz a jövőben a szakmán belüli élő kapcsolatok megtartása és fejlesztése.

Pánger László szerint a taglétszámra a szakmán belüli utánpótlás is hatással van, és szerinte többet kell tenni azért, hogy megmaradjanak a szakmában a szakmunkások és mérnökök. Kormos László szerint Pest megye nagysága miatt szerinte három alelnököt vagy megyei képviselőt kellene majd választani területi elosztásban. Szerinte részletesebb tájékoztatás szükséges az elnökség munkájáról és a jogszabályok változásáról. Szabó Imre javasolta, hogy a gáztervekre vonatkozóan indítson tanácsadást a MÉGSZ a tervezők számára, és javasolta, hogy a szövetség tagjait, mint szolgáltatókat a lakosság felé hirdessük meg.
Többen is szorgalmazták azt, hogy a fiatalok irányába nyisson a szövetség, míg mások azzal értettek egyet, hogy elsősorban a középkorosztályra kell összpontosítani, mert velük könnyebben megtaláljuk a közös hangot. Huszák Géza azt részletezte, hogy milyen nehéz egy vállalkozásban felépíteni és megtartani az utánpótlást.

A találkozónk keretében az adott tagozathoz tartozó tagjaink megválasztották tagozati elnököknek a következő kollégákat:

Biomasszatüzelési Tagozat: Boronkai Miklós
Gáz- és Tüzeléstechnikai Szerviz Tagozat: Lukács Alajos
Gázszerelési és Füstgázelvezetési Tagozat: Németh Vilmos
Geotermikus Hőszivattyú Tagozat: Fodor Zoltán
Fűtés és Légtechnika Tagozat: Nagy István
Ipari és Technológiai Tagozat: Pánger László
Tervezői Tagozat: dr. Rétfalvy Mátyás


Bozsó Béla ügyvezető 
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Képes beszámolónk:

DSC06335

DSC06341

DSC06342

DSC06343

DSC06346

Módosítás dátuma: 2018. július 06. péntek, 11:40