Hirdetés


Hirdetés

A kamara hírei, Macskásy Nap, székelykáposzta-recept! PDF Nyomtatás E-mail

Czeizel Tamás kapta az első alkalommal kiadott Macskásy Árpád Életműdíjat

Az MMK Épületgépészeti Tagozata képviselve az épületgépész szakma egységét, a díj névadójához méltó keretek között megalapította a Macskásy Árpád Életműdíjat, amelyet az épületgépészeti életmű elismeréseként adományoz. A díj átadása első alkalommal 2015. november 27.-én, a Magyar Épületgépészek Napja rendezvényén került sor. A díj megalapításánál alapvető cél volt, hogy a szakma széleskörű támogatásával ,a szakma összefogását demonstráló elismerést kaphassanak az arra érdemesek. A díj odaítélését végző Díjbizottságban a tagozat elnöksége tagjain kívül a szakmai szervezetek és az oktatási intézmények képviselői is helyet kaptak.

A díjat első alkalommal Czeizel Tamás vehette át, aki a légtechnikai és klímatechnikai tervezési szakterület kiemelkedő egyénisége. Számos jelentős létesítmény tervezése fűződik a nevéhez, szakértelmével emberi tartásával példát mutat a szakma szereplői számára.

A Miniszterelnökség elismerő oklevelét vehették át az MMK Épületgépészeti Tagozat tagjai

2015. november 27.-én a Budapesti Műszaki Egyetemen az épületgépészeti tagozat szakmai továbbképzésén három épületgépész . kollégánk vehetett át kiemelkedő szakmai munkájáért elismerő oklevelet.

Dauner Márton főosztályvezető úr a Miniszterelnökség képviseletében Dr. Csoknyai Tamásnak, Keve Lajosnak és Nagy Péternek adta át az elismerő okleveleket. Az átadáson jelen volt Kassai Ferenc elnök úr és Dr. Czigány Tibor a BME Gépészmérnöki Kar dékánja.

A Magyar Épületgépészek Szövetsége és a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata együttműködési megállapodása

A Magyar Épületgépészek Szövetsége 2015. november 13.-án ünnepelte a megalakulásának 25. évfordulóját. Az ünnepi küldöttgyűlés fontos eseménye volt az az együttműködési megállapodás amelyet Golyán László MÉGSZ elnök és Nagy Gyula az MMK Épületgépészeti Tagozat elnöke írt alá.

A megállapodást a magyar épületgépészeti szakma jelene és jövője iránt elkötelezett és felelősséget érző szervezetek azzal a céllal kötötték, hogy

  1. az épületgépész szakma fejlődését, munka- és vállalkozási feltételeinek javítását elérjék
  2. a szakma társadalmi elismertségének javulását elősegítsék
  3. a szakmán belüli párbeszéd és egyetértés kiteljesedjen
  4. tagjaik tájékoztatását valamint szervezeteik belső és külső nyilvánosságát növeljék

Jelentős és egyben jelképes az együttműködési megállapodás. A közösen meghatározott együttműködési keretet a következő években kell tartalommal megtölteni. Nagyon komolyan kell venni, hogy működjön a két szervezet kapcsolata és együttműködése. Az Épületgépészeti Tagozat elnöksége fontosnak tartja, hogy a megállapodást más szakmai szervezetekkel is meg kell kötni, félretéve az esetleges gazdasági vagy személyes ellentéteket.

1955 évben végzettek találkozója -
Macskásy Árpád Nap 2016. február 29.

Arnold Karcsi bácsitól kaptam az alábbi levelet, amelyben fontos eseményre hívta fel a figyelmet. Macskásy professzor úr február 29-én született. Az 1955-ben végzett épületgépészek minden évben találkoznak ebben az időpontban. Karcsi bácsi javasolja, hogy ezen a napon más tankörök és a korábbi díjazottak is találkozhatnának. Az ötletet felkarolva a tagozat vállalja a Macskásy Árpád Nap megszervezését, amelyhez várjuk a kollégák javaslatait. Az alábbiakban mellékeljük Arnold Károly felhívását, valamint karácsony közeledtével a Professzor úr kedvenc ételének receptjét.

Nagy Gyula elnök MMK ÉgT

Arnold Karcsi bácsi felhívása

Az 1955–ös épületgépész tankör utóéletének pillanatképei és felhívása

1955. decemberében, hatvan évvel ezelőtt, befejeztük a kollokviumainkat, és kiosz­tották a diplomaterv feladatokat.

1956. április hónap, a diplomaterv megvédése, és záróvizsga.

Macskásy professzor úr kézfogása, és intelme: „Az igazi tanulási idő csak most kez­dődik számo­tokra, mert az épületgépész tudomány rohamléptekkel fejlődik, és aki nem tart vele lépést, lemarad.”

1956. május: Mindenki elfoglalja, az akkori hatalom által kijelölt munkahelyet. Szétszóródunk. Együtt csak azok maradtak, akiket a Szerelőipari Tröszt vállalataihoz irányítottak. (Szerip: Arnold, - Épszer: Csongor, Imre, Hegedüs – Vízfűtés: Bánhidi, - Buszer: Szegedi.)

1956. augusztus 1. Derült villámcsapásként, katonai behívó az egész tankörnek. (Csak a lányok, és szerencsések: Palla, Halmos, Szabados, maradtak ki.)

1956. november 1. Önhatalmúlag leszereljük magunkat. Zsebünkben egy névre szóló igazolással, a Váci Forradalmi Tanácstól, hogy nem voltunk az ÁVH tagja.

Ismét szétszóródunk, volt, aki nagyon messzire. (Bittó: Venezuela, - Csiszár, Kozma Piroska: USA, - Sásdi: Schweiz, - Halmos: Hollandia.)

1972. február 29. Kedd. Macskásy professzor úr születésnapján egypáran összejö­vünk, és elhatározzuk, hogy 10 évente egyszer találkozunk. Ezt az elhatározást azon­ban, a mindennapi munkával járó, rohanó élet, keresztülhúzta. Egyszer-egyszer talál­kozunk ugyan, de szervezet összejövetel, tudomásom szerint, nem volt. Ma már sajnálom, én is betölthettem volna - professzorunk mondása szerint – a „vezérürü” szerepét.

2006. szeptember 8. A kék oklevelünk mellé egy bordó színű, „arany oklevelet” kapunk. Nagyon megfogyatkoztunk. Elhatározzuk, hogy évente egyszer, professzorunk születés­napján vagy az előtte lévő napon összejövünk. Na, ezt sikerült betartanunk.

2016. február 29. napján ismét össze fogunk jönni, (ha megéljük). De úgy gon­dolom, hogy talán más tankör is velünk tarthatna, ezért a megszokott kis ven­dég­lő helyett, most egy nagyobbat választottunk.

Hely: Vak Varjú étterem

(„Nomen est omen” nem az étteremre, hanem a betérőkre gondolva.)

1133 Budapest, Bessenyei u. 4-6.
(bejárat, a RaM épületének déli oldalán)
http://ujlipot.vakvarju.com/hu

Időpont: 2016 február 29. 14.00 – 19.00 óra.

(Kötetlen kezdési idő, melyik tankör, mikor kezdi.)

Ezen a napon találkozhatnának megemlékezésre azok a kollegák is, akik az elmúlt húsz évben, Macskásy-díjban részesültek.

És a felhívás: Ha valamelyik tankör úgy gondolja, hogy összejövetelét erre, a napra, és helyre szervezi, kérem, keressen meg, a +36/30/9218042 telefonon vagy az e-mail címemen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Talán még megérem, hogy a február 29-i napot négyévenként, a volt épület­gépész hallgatók, együtt ünneplik majd meg, megemlékezve a szakmánk névadójáról, Macskásy Árpád professzorról. Egyszer azonban el kell, hogy kezdjük.

Budapest, 2015. november 29.

Arnold Károly
Arany okleveles épületgépész mérnök.
Gyémánt jelvényes igazságügyi szakértő.
A Magyar Mérnöki Kamara, és azIgazságügyi Kamara örökös tagja.

Székelykáposzta húsgombóccal.
Macskásy professzor úr kedve szerint.

Hozzávalók: (10 főre)

A káposztás alaphoz: 1 kg sertés apróhús, - 2 kg savanyú káposzta, - 4 vé­kony szelet (15 dkg) füstölt szalonna, - 15 dkg zsír, - 50 dkg hagyma, - 10 dkg fok­hagyma, - 5 dkg pirospaprika, - 2 pohár tejfel, - 0,5 dkg őrölt kömény­mag, - 0,5 dkg őrölt bors, - 3 dkg burgonya keményítő, - só.

A gombóchoz: 40 dkg sertés apróhús - 10 dkg kolbásztöltelék - 20 dkg rizs, - 2 db tojás, - 3 dkg liszt, - só, bors.

Elkészítése:

  1. A sertéshús kétharmadát felkockázzuk, egyharmadát megdaráljuk.
  2. A füstölt szalonnát kakastaréjosra vágjuk, és zsírjára olvasztjuk. A sült szalonnát kivesszük.
  3. A hagymát vágjuk egészen apróra, majd a szalonna zsírján pároljuk üvegesre (további zsír hozzáadásával).
  4. Tegyük hozzá a felkockázott húst, és pörköljük ameddig színét veszti, és kérget kap.
  5. Tűzről félretéve, hagyjuk hűlni, majd keverjük hozzá a pirospaprikát, és a további fűszereket.
  6. A szálas savanyú káposztát vágjuk apróbbra, tegyük a húshoz, és 2-3 pohár vízzel, fedő alatt főzzük puhára.
  7. Vegyünk ki egy evőkanál káposztát, és a megmaradt levet, keverjük össze, a burgonyakeményítővel és egy pohár tejfellel, és öntsük vissza a káposztába.
  8. A darált húsból, a kolbásztöltelékből, és a forrázott, leszúrt rizsből, a tojás, és egy evőkanál liszt, só hozzáadásával formázzunk kb. kb.6-7 dkg –s gombócokat, és káposztalében főzzük puhára.
  9. Helyezzük vissza a káposztában és az öntettel együtt, forraljuk össze,
  10. Tálaláskor zöldpaprika karikákkal, sült szalonna kakastaréjjal díszítsd, és tetejére tegyél két evőkanál tejfelt.

Meleg tányéron, 2 db hús-, és 1 db krumplipüré- gombóccal tálald.
Ajánlás: A sóval óvatosan bánjunk, mert a savanyú káposztával behozott só is elegendő lehet.

Módosítás dátuma: 2016. február 09. kedd, 18:39