Összefoglaló az épületgépész szakmát érintő jogszabályi változásokról Nyomtatás

A nemzetgazdasági miniszter 20/2010. (XII. 31.) NGM rendelete szabályozza a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat.

Jelentős változás a korábbiakhoz képest, hogy az ipari-technológiai, valamint a mezőgazdasági fogyasztó rendszerekkel kapcsolatos hatósági eljárások mellett, ezután a lakossági és a kommunális fogyasztók esetében is fizetni kell a hatósági szolgáltatásokért.

A műszaki biztonsági, valamint a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét a rendelet melléklete tartalmazza.

A melléklet 3. pontja szerint a gázfogyasztó készülékekkel és gáz/alternatív (folyékony) energiahordozót felhasználó technológiákkal kapcsolatos eljárások díjai vonatkoznak az eddig díjmentes eljárásokra is, azaz pl. az elutasított gáztervek hatósági felülvizsgálatáért a gázmérő teljesítményétől függően díjat kell fizetni. (Csatlakozó vezeték és felhasználói berendezés terv felülvizsgálati díja, 50 m3/ó alatt 40.000 Ft.)

A felülvizsgálatot a felhasználó kérheti (nem a tervező!).

Tovább a Magyar Közlöny 202. számához!

 

A Kormány 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelete a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról

A rendelet szerint a műszaki biztonsági hatósági feladatokat az illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság, mint a területi Kormányhivatalok szakigazgatási szerve látja el. A másodfokú hatóság a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal központi szerve.

A hatóság műszaki-biztonsági hatóságként jár el, többek között

i) a földgáz csatlakozóvezetékeinek, felhasználói berendezéseinek és telephelyi vezetékeinek, ezek tartozékainak műszaki biztonságával, továbbá a földgázelosztó műszaki-biztonsági tevékenységével kapcsolatos hatósági eljárásokban,

j) az ipari és mezőgazdasági célú, földgázfogyasztó vagy propán-bután gázokat és ezek elegyeibõl álló gázokat fogyasztó hőfejlesztõ-hőhasznosító berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban.

Tovább a Magyar Közlöny 198. számához!

 

A Kormány 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelete a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól

A rendelet szabályozza az MKEH és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok, mint műszaki-biztonsági hatóságok tevékenységi körét.

A rendelet értelmében a kijelölt műszaki biztonsági hatóság , műszaki biztonsági hatósági tevékenységének keretében ellenőrzi a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságról szóló jogszabályban meghatározott létesítmények, berendezések:

a) létesítésére, kivitelezésére, felállítására,

b) üzembe helyezésére,

c) üzemeltetésére,

d) időszakos ellenőrzésére,

e) vizsgálatát, átalakítását, javítását végző szervezetek tevékenységének ellenőrzésére,

f) kezelését végzők szakképesítésére,

g) átalakítására, javítására,

h) műszaki biztonsági tevékenységet ellátó szervezetek tevékenységének ellenőrzésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megtartását és érvényesülését.

A műszaki biztonsági hatóság a fenti létesítmények, berendezések, szervezetek vonatkozásában:

a) engedélyezési és hatósági ellenőrzési jogkört gyakorol,

b) bejelentés alapján kivizsgálja a hatáskörébe tartozó rendkívüli események okait és következményeit.

A műszaki biztonsági hatóság a műszaki biztonsági felügyeleti feladat- és hatáskörében, a műszaki-biztonsági követelmények megtartása érdekében ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket külön jogszabályok a hatáskörébe utalnak, többek között

k) a villamosmű kivételével a megújuló energiahordozót előállító vagy hasznosító energetikai berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban,

m) a gázcsatlakozóvezeték- és a felhasználóiberendezés-létesítési, a biztonsági előírást érintő felszerelési és időszaki ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatos engedélyezési feladatok tekintetében,

n) a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti eljárásokban, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként.

Tovább a Magyar Közlöny 198. számához!

Az összefoglalót készítette: Gyárfás Attila elnöki tanácsadó, Magyar Épületgépészek Szövetsége

Módosítás dátuma: 2011. január 17. hétfő, 11:46